Hát igen, az utolsó kendős napok következtek. Még jó sok
mindent meg kellett volna nézni, de Gábor belei véget vetettek a össze-vissza
kóborlásnak. Az történt, hogy a bazárnál vettünk némi pisztáciát és aszalt
sárgabarackot, ez volt a vacsora, ami nekem meg se kottyant, de Gábornál eléggé
durva hatással járt. Elég sokáig szedett utána Bolus adstringest, amit még
Londonban is folytatott. Így aztán elmaradt Khomeini ajatollah mauzóleumának
megtekintése belülről. Kívülről kétszer is láttuk, mert arra vezet az út a
reptér felé. Elmentünk a volt USA-nagykövetséghez megnézni a híres USA-ellenes
graffitiket és plakátokat. A rosszemlékű barackozás és pisztáciázás közben a
padon ülve ordítozó pasikat figyeltünk, akik láthatóan tőzsdéztek a maguk
módján. Kezükben tab vagy telefon, a lépcsőn álló kiabálóra reagálgattak,
egyértelmű volt, hogy folyik a licit, de hogy így az utcán, a bazárral szemben
a téren… hát ez érdekes volt. Elcsászkáltunk még kedvenc városi parkunkba, ahol
érkezésünk estéjén részt vehettünk a pénteki családi piknikes, vidámparkos
elszállásban. Először, mikor felfedeztük a parkot, amelyet a google térképen
találtunk meg azért, mert teázót jelölt oda a térkép, szóval először egy nyugis
parkot láttunk, pár családdal a fűben. El is internetezgettünk a simkártyás
maradék gigabájtjaink terhére, és mikor éppen menni akart a Gábor kifelé, azt
javasoltam, hogy haladjunk már a néppel együtt abba az irányba, amerre tartanak
sokan. Na, és akkor jött a meglepetés, a kis állatkerttel, amelyben tucatnyi
nyulat, mindenféle madarat lehetett megfigyelni, a gyerekeknek állatszobrok,
játszótér, és vidámpark óriáskerékkel, ringlispíllel, zuhanó hajós hintával,
bódékkal, vizipipás teázókkal, szökőkutakkal és mesterséges tavacskákkal és
iszonyú nagy tömeggel. Hogy ez mennyire nem látszott a park másik végében! Ide
jöttünk vissza másnap, de már nappal, és persze nyugisabb időszakban, mert
munkanap volt, ennek ellenére találtunk még piknikelőket. Ez itt az igazi kikapcsolódás,
nem a kávéház.
Sajnos bejött az, amitől tartottam, kiderült, hogy
elszámoltuk magunkat, amikor Kashanban nagyon jó váltási aránnyal túl sok rialt
váltottunk. Keresni kellett pénzváltót a visszaváltáshoz. Nemcsak, hogy nem a
legjobb helyet találtuk meg (jó, nem is a legrosszabbat), de mikor
visszaváltottunk vagy 470 eurót, akkor láttunk egy erre sokkal jobb opciókat
tartalmazó másik váltót, de még olyan bénák voltunk, hogy túl sokat váltottunk
vissza, aztán alig tudtunk némi jelképes ajándékokat összevásárolni a bazárban.
Aztán már hab a tortán, hogy otthon még találtam 500.000 rialt, ami nagyon jól
jött volna. Nagy mák, hogy az index irános fórumába beírva, rögtön volt rá
pécsi jelentkező. Ők ma, azaz július 28-án indultak Teheránba egy ukrán géppel.
Elláttam őket mindenféle infóval, és remélem, tudják ezeket hasznosítani. Ebből
a bejegyzésből, no meg a dátumból is látszik, hogy ezek már retrospektív
bejegyzések, amelyeket a visszatérés utáni, kikerülhetetlen depresszióban
írtam. Egy idő után nem tudtam egyszerűen utolérni magam a tett helyszínén,
mert annyira elment magával az utazással az idő, és hiába alszom csak pár
órákat, nem jutott idő a blogolásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése