8/11/2014

Szamosz a béke szigete

Szamosz a béke és békénhagyás szigete. Kusasasiból 28 euróért átvisznek hajóval Szamoszba. Legalábbis mi ennyiért tudruk ledílelni a szálláson ajánlott 40 euro helyett. A fickó kérte, hogy hozzunk neki visszafelé a duty free-bõl egy üveg Baccadit, mert náluk az igencsak drága. Meg is vettük neki. Mikor visszaértünk, már az utcán figyelt és várakozó tekintetet vetett a Gábor szatyràra. Átadtuk neki a nagy üveg rumot, felárat nem is kértünk, mert jószolgálati cselekedetnek vettük a dolgot. A fickó erre megáldott minket és egész Magyarországot. Ez kb. három napja történt, remélem azóta gyökeresen megváltozott otthon minden, és már kánaánra érünk haza. Ahányszor elmentünk üzlete mellett nagy vigyor és integetés, és egyszer jelentette is, hogy éppen most ivott a hozott cuccból. Egészségére! Szamosz egy teljesen átlagos, görög sziget - sajnos nem a kedvenc fehér szigetek közül való - sajátos, függetlenségért harcolós történelemmel. Ezekre azért nem térek ki, mert ahol olvastam róla, más is könnyen felleli, Guggli doktor óta ez nem nagy kunszt. Szamoszon belül is Szamosz városában voltunk mimtegy 6,5 órát. Ezalatt be lehet járni a kisvárosi magot, még a felsô sikátorokba is bemászkáltunk, meg lehet nézni a szuper kis múzeumot és az éppen nyitva lévõ templomokat. Nekem a görögkeleti templomok sokkal jobban tetszenek, mint a katolikusok. Az ikonokon a merev figurák, egyáltalàn, hogy van ikonosztáz, meg úgy minden (az ikoncsókoláson kívül). Szamoszon nyugis, álmos légkör fogadott. Itt szinte egész nap szieszta van. Mikor visszamentünk az örökké mozgásban lévõ Kusadasiba, baccardis emberünk résztvevõ tekintettel meg is kérdezte, hogy azok ott túl még mindig zárva vannak sziesztakor? "Are they sleeping?" - és mutatta a kezével. A múzeum is bezár 3 órakor, minek annyit dolgozni, elvégre ez itt nem munka- hanem sziesztaalapú társadalom. És milyen igazuk van. Így is sok turisra keresi fel õket, meg jönnek át törökbõl, mint mi, szóval, nincs mit aggódni. Bevallom, jólesett, hogy kicsit békén hagytak. Ha ránéztem.valamire, nem ugrott rám egybõl az árus, nem kellett mindig kommunikálni. Gábor meg is jegyezte, hogy minden szamoszi egy Kierkegaard a törökökhöz képest. A múzeumban hatalmas kúrosztöredéket és rengeteg görög és egyiptomi holmi van szépen kiálltítva. Egyiptomi azért is, mert az itteni tyrannos jó haverságban volt az egyiptomi uralkodóval. Szamosz Pythagoras szülõszigete. Erre állati büszkék, jólehet a hírességnek el kellett innen mennie, hogy legyen belõle vakami, és mikor vissztért egyszer, akkor is menekülnie kellett mint nem kívánatos személy. De Jézus óta tudjuk, hogy a majmok bolygóján ez így normális, elõször jól üldözik, mázlista, ha meg nem ölik, utána meg szentté avatják. Àltalános ez, gondoljunk csak arra, hogy Buddha se biztos, hogy véletlenül evett mérgezõ gombát. Este még hagytuk magunkat sodortatni a bazáros-kajáldás-helyeskisházas kusadasi belvárosban, aztán éjszaki buszra szálltunk, hogy elinduljunk utolsó állomásunkra, Isztambulba, ami valójában egy külön ország, ahogy kusadasi tanult recepciósunk mondta. Az éjszakai buszozás teljesen rendben van, és aludni.is lehetne, ha nem lenne kiváló a net. Márpedig ez nálam nagy alvásgyilkos. Most is alig aludtam, és csak akkor, amikor a.tízórás úton a tab és a telefon is lemerült. Egyébként a buszpályaudvarokon egylíráért mûködõ töltõállomások vannak és néhol konnektor is. Amerre jártunk, éjszaka is nyitva voltak egészen kis városokban is. Az emberek kávéházaztak, mászkáltak. A franc tudja, mikor alszanak ezek, és reggel hogy tudnak munkába menni. Ez már Alanyában is feltûnt, hogy a pincér, aki éjjel felszolgált és idõnként tradicionális zenére táncolt, reggel hétkor már bevetésben volt. Hogy bírják ezek? Eddig azt hittem, hogy csak anyám meg én tudunk ilyen mutatványokat. Azért az már mindennek a teteje volt, hogy négykor tömegesen el kezdtek hubzszerú, vékony, oljjal átsütött palacsintát enni és habos ayrant ittak hozzá. Éreztem, hogy én ettõl felfisnék az égig. A Márvány tengeren akkora kompon jöttünk át, hogy arra legább öt busz meg egy rakás személyautó ráfért. Mégis azt olvastam az újságban, hogy mikor a vasárnapi választás miatt egy csomóan szabadságukat megszakítva eljöttek lakhelyükre szavazni, itt máshol nem lehet, bedugult a közlekedés, és sokan még a gyakran induló óriáskompokra se fértek fel. Na meg is szavazták Erdogant nagy arányban. Azért nem mindki lájkolja õt. Pl. mikor Kusadsiban egy boltban megkérdeztem, hogy ki van az egyik bankhegy hátoldalán, akkor egy értelmes arcú nõ mondta, hogy egy épîtész, nem Erdohán (így kell ejteni a vezír nevét), és a név kiejtésekor vágott egy arcot. Hatalmas esõre érkeztünk, minden szürke, vizes és reménytelen volt. Majd többszöri átszállásos viszontagságok után megérkeztünk a jól ismert Sindbad hostelbe, Sultanahmetne. Itt már a benfenteseknek járó, recepció mögötti szobát kaptuk. Tiszta, kicsi, a fürdõszobája normális, viszont az abkakunk az utcára néz és aföldszinten van, de szószerint, a föld szintjén, a bejárat mellett. Gzakorlatilag autók mennek a fejünk mellett a bajáratnál az emberek centikre tõlünk beszélgetnek, szóval vicces hely ez.