35 évvel a népírtás után

Ekkor vagyunk éppen Phnom Penhben. Az érkezés másnapján a borzalmas Killing fieldre, a vörös khmerek hirhedt kivégzõhelyére vezetett az utunk, ahol öreget, csecsemõt, felnõttet mindenkit öltel Pol Poték emberei. Bekötötték a szemüket és kapával, bottal, merthogy a golyó drága, meg a cukornád éles levelével ölték halomta az embereket, fõként értelmiségieket, meg aki nem tetszett nekik valamiért. A csecsemõket falhoz csapkodták, mondván a gyomot (értelmiségi családomat) gyökerestül kell kiírtani. A tömegsírokból még a mai napig is mos ki csontokat a monszunesõ. Nagyon megviselt a kivégzõhely látványa és persze a kitûnõen, mindenféle dokumentumokból összeállított hanganyag, amit ott a jegyhez mellékelnek.

Itt a fa, amihez hozzácsapkodták a csecsemõket. Pol Pot: "A gyomot gyökerestõl kell kiírtani." Ezért aztán a nem megfelelõnek ítélt családokat teljes egészében megölték. Nem megfelelõ a diplomás, akinek puha keze van és nem kérges, aki szemüveges, értelmiséginek néz ki. Borzalom. Utána mentünk a tegnap felbérelt tiktukosunkkal a börtönmúzeumba. Na, az sem volt egy fáklyásmenet. Fõként a gyerekekrõl készült fotók, a válogatott kínzások, amit ez a degenerált társaság és kiszolgálóik elkövettek, vert le. Sajnos valamiért megint nem tudok képet feltenni, de fogom pótolni A nap második részében Kambó szebbik arcát vizsgáltuk meg. Szépmûvészeti Múzeum tele õsrégi, Angkorból elhozott szoborral, minden istenség ezer alakban képviseltette magát. Tényleg impozáns anyag, mindenkinek csak ajánlani tudom. Utána a királyi palotába nyomultunk, ezekkben szerenxsére egy köpésre vannak a szállásunktól, ami azért volt nyerõ, mert Zsuzsa nem tanulva a thai királyi palotában tapasztaltakból, megint nem öltözött helyhez méltóan. A kombinépántos fölsõjére egy széles sálat dobott, ami persze nem volt elég pólót meg nem lehetett bérelni csak venni nagyon rondát drágán, úgyhogy haza kellett ugrania hosszú fölsõért.

Mivel rekoronázták a királyt, aplota részben most is lakott, de legalábbis nem mutatják meg. Ami látható az tényleg gyönyörû, de nem ér nyomába a thai palotának. ILL. bizonyos részei számomra jobban benne vannak az esztétikai minimumban. A thai némileg túl van csicsázva.Különösen az egyileldugottabb kis temlom lánánál ülõ Buddhák tetszettek. A palotában megnézhetõk az uralkodó hatalmi kellékei és õ maga is többféle szobor forájában mutatkozik, pedig nem egy szép ember. A legjobban az evyik kisebb templom tövében a zöldben elhelyezett Buddhák tetszettek. Màr meg se kottyan az amúgy extrém, burjánzó növényzet. Szerencsére az állat ilág kevésbé vadul képviselteti magát. A kóborkutyáktól tartani lehet, mert estére bevadulnak./ Múzeumozás után kopogó szemekkel indultunk útnak elvileg kajálni, gyakorlatilag össze-vissza mászkáltunk a palpta még bejárható részeiben. Palotázás után rögtönzött utcaszínhàzban volt részünk nem tudom, hol, mert addigra mintha már elvesztettünk volna a fonalat. Fiúk nagyon tehetségesen alakítottak mindenféle repedtsarkúakat kb. ezzel foglalható össze a cselelmény. A terek késõ délutánra megtelnek tornászó, közösen táncoló, vagy csak bámulva jegesleveket szivogató városlakókkal. õk aztán kihasználják a tereiket. Az utcákon néhol tornaszerek, euszabványos játszóterek támogatják az össznêpi aktivitást.Véletlenül tévedtünk a kaszinóba. Gondoltuk, feltesszük rulettre a maradék pénzünket, de hamar elvetettük az ötletet, mert egyikünk se szereti a szerencsejátékokat, akkor meg minek az egész. Visszazarándokoltunk inkább a belvárosba egy jó halvacsorára. Hát nem a kedvenc éttermünk mellett kezdtek el betonozni este fêl 10-kor? Ilyen a mi szerencsénk.... Holnap dél körül kicsekkolás, utána irány Siem Riep egy kis röpke angkorozásra.

Megékeztünk Phnom Penh-be

Eddigi legsimább buszútunk volt. MZég a vízunot is simán elintézték. Utána közvetlen csatlakozásunk volt egy tuktikra, amivel a 3. mutatott helyet le is okéztuk. Fejedelmi szállásunk van közvetlenül a királyi palotánál keressetek. Részletek késõbb.

Skydeck

Ebben az elmaradott agrárországban azért futja némely beriházásokra, mint pl. felhõkarcolóépítés, de ha csak olyan apróságokra gondolok, mint a járdák igényes kövezéze, mindenütt akadálymentesítéssel, de a buszok mûszaki állapotát (nem mindegyiket azért) tekintve is kissé mintha beelõztek volna, pedig bennünket nem bombáztak szanaszét 68-ban. Mára lõdörgés és elbeszést terveztünk be Saigonba, merthogy ez az utolsó napink Vietnamban. Reggel indulink Phnom Penh-be. Elmentünk a legújabb felhõkarcolócsodához, a világ 5. legmagasabb épületéhez, ahova csiliióért fel lehetett menni. 36 másodperc alatt teszi meg a lift az 50 emeletet. Be is dugul az ember füle. Fent aztán egy üvegcsodából szemlélhetô meg a város. De errõl inlább képekben... Fõleg, ha engedi a blogspot. Foöldreszállás után shoppingoltunk, mindenféle helyekre beültünk, egyszerûen csak élveztük, hogy egy mindenféle jelleggel bíró brutál nagyvárosban vagyunk. Vannak itt olyan sikátorok, amelyekre egy indoaõrült megnyalná mind a tíz ujját, pont olyan rohadalom és ehhez társuló szag, mint arrafelé. Néhány méterrel odébb meg ûrbázis, vagy franciás, szupertiszta ékszerdoboz házak, többnyire szállodák. van külön backpackergettó, ahol a többnyire fiatal hátizsákosok és néhány ásatag hippi vert tanyát és esténként rajokban ülnek ki az utcára sörözni és csivitelni. Mi is kiültünk bucsuzóul.Ma láttuk uittlétünk alatt az elsõ manifeszt prostit, ami errefelé igencsak szembetûnõ arány.

Ipari turizmus a Mekong Deltában is

Na, megvolt az áhított Mekong deltai hajókázás. Nem azon atúrán vettünk részt, amire befizettünk,hanem egy drágábbon, biztos a mi csoportink nem jött össze, de ezért még szerencse, hogy nem fizettük a dupláját. Mi a csak deltázást választottuk, ezzel szemben kaptunk termékbemutatót és faluzást is. Reggel addig mesterkedtek, míg tele lett a busz.Aztán több, mint 2 órát utaztunk buszon, majd bekövetkezett a hajózás az immár nem laoszi karcsúságú, hanem nagyon is terebélyes Mekongon és mellékágain. A Mekong guodunk szerint a 12. legnagyobb folyó, bár õ tévesen az Amazonast tette az elsõ helyre. A folyóitt is koszosbarna, des vezetõnk szerint tiszta, iható, fõzhetõ, mosni lehet benne, csak valahogy ki kell venni belõle a barnaságot, csak nem értettük, hogy hogyan. Mikor kikötöttünk egy faluban, megtudhattuk, amit eddig is bõven tudtunk a méhekrõl és a méz elõállításáról,ami a magyar eljárással azonos. Eztán következett a hogyan csináljunk kókuszból és malátából nagyon vacak édességet, majd ugyanezt rízzsel is megmutatták. Valami préselt rizses szeleten dolgoztak sokat. A Zsuzsáék a suliban úgy hívják ezt, hungarocell. Kaptunk nemtúlsok kaját aztán bementünk a faluba,ahol egy lett kutyavásár egy családnak, akik három, enyhén lábszagú eggfruit nevû termést sóztak ránk 5 rugóért. Örültek is nagyon, ujjal mutogattak utánunk, ami jelzés volt számunkra, hogy most nem életûnk legnagyobb üzletét kötöttük, nekik viszont életreszóló emléknyomot hagytunk a fejükben. "Emlékszel, mikor a két fehér köcsög megvette csillióért a büdös körtéket?" - gondolom ekként emlékeztek meg rólunk. Az ebédnél indonéz asztaltársaink voltak Celebesz szigetérõl. Anya, aki most is egy törzsi közösségben él és angolul jól beszélõ, Jakartában élõ lánya. Mondta a lány, hogy Air Asiaval marha olcsó Jávára röpülni, ezért jól kikérdeztem mindenrõl, mert Indonézia már rég fel van véve a megnézendõ helyek listájára. A fantasztikusan tömény program után visszahajóztunk és kétórás buszúttal visszamásztunk Saigonba. Mivel idefelé már láttam az utat, rizsföldek, apró és keskeny magas házak, néhol indiaias rohadalom, haxafelé tátottszájú alvás következett. A város estére õrült jelleget ölt, teli vendéglõk kiülõk, ordítás, hangos zenen, bazár. Megvettem újabb rendkívül eredeti kishátimat, amit kb. 2 perc múlva vittem is vissza varratni. Jó kilátások... Holnap még maradunk Saigonban és csak holnapután reggel indulunk Phnom Penbe. Képek majd otthonról, mert nem vittem magammal a tabot a deltába. Még valami a deltai túráról: rengeteg ún. Floating marketet, úszó piacot láttunk már, így nem volt nagy kedvünk megnéznia deltai agresszív öregasszonyok csónakos rohamát. Ezzel szemben Vietnam állítólag legrégebbi úszó piacát nézhettük meg, ami nem turistazaklatásról szól, mivel ez nagybani piac. Ócska, nagyobb motorosokat kell elképzelni, amelyeknek a tetején lakni lehet. Mindegyik hajó elejéje hosszú bambuszt kötnek és arra tûzik, amit árulnak. PL.ha tápiókát, akkor 3-4 tápiókagyökér fityeg a bambusz végén. A termelõk idejönnek a deltába és addig maradnak, míg el nem adják az árut, utána hazahajóznak és egy darabig nem térnek vissza. Mangróvemocsár eredetileg a deltavidék, de kibetonozták a foluó partját és a betont takarják valamelyest a mangróvefák.

Saigon

Szerintem ez a neve szebb, mint a Ho Shi Minh Város.Utálom a személyi kultuszt, tán ez az oka. Csak röviden írok, mert marha késõ van. Ma bekártuk a fõ lárványosságokat és intéztük a buszt Kambóba meg a holnapi Mekong deltai kirándulást.Saigon sokkal európaiasabb, mint Hanoi, és egy igazi nagyváros magasházakkal, forgalommal,parkokkal, nekem nagyOn tetszik.Messze nem olyan diliház, mint Hanoi, de azért itt is ezerrel megy az élet.Aki él és mozog, az motorozik. Viszont nagyobb hely van ehhez, az utak és járdák szélesebbek és betartják a Kreszt.Îgy aztán nem kell az út másik oldalára születni. Olyan is van egyes helyeken, hogy az embert átkíséri egy egyenruhás a másik oldalra.Na, ilyet se láttam eddig Ázsiában. Az egyik fõ látványosság a Notre Dame,ami messze elmarad párizsi tesójától. A másik a függetlenségrõl elnevezett palota,Thieau diktátor volt rezidenciája,amit anno ronda szocreál stílusban emeltek a régi helyére.Jellegtelen úrhatnám berendezésû termek felül és az alagsorban maga a titokzatos történelem a volt elnöki zúgokkal a háború idején lehallgató, meg mindenféle központok,óriás konyha és egy csomó földalatti hely, aho va most se lehet bemenni. A francia hatás erõsen érvényesül. Kis házak a nagyok tövében, kétszintes város ez lármás éjszakai élettel.A könyvesboltok kiválók, angolul gyakorlatilag mindent kapni. A bazárok nagyok és tele vannak értéktelen bóvli szarral.

Majd még lesz egy csomó fotó.

Rabló gazemberek

Na, ilyenek markába kerültünk. Azelõzõ posztot még az alvós buszon írtaam. Fél 6 Körül felvertek bennünket, hogy kiszállás, buszt kell váltanunk. Mondtam, hogy adja, vissza a jegyünket, mert az bizony Saigonig szól. Mondhattam én ezt szépen, csúnyán, akárhogy, csak bámultak bambán és csukták be az ajtót. A nagy hátizsákjainkat kidobálták, így még azt semtehettük meg, hogy nem szállunk ki. ahol kitettek, elbileg utazási iroda volt, most már azt mondom, hogy ki tudja. Kedvem szottyant elmenni a rendõrségre. Nagy nehezen találtam egy fószert, aki megyidakolta a rendõrség számát, de senki nem vette fel, mikor elindultam, hogy bemegyek hozzájuk, kiderült, hogy fél 8-kor nyitnak. Addig nyilván nem történik bûneset szerte Vietnamban. Az utazási iroda, ahol a jegyünket vettüuk Hoi Anban, sem vette fel a telefont, korán volt még. Igaz, hogy õk az irodában laknak,fel nem veszik atelefont, még megzavarná a csi áramlását. Álltunk és vártunk. Egy szállodából próbálgattam telefonálni,de semmi. Az angol errefelé nem nagyon megy, arra a kérdésre se lehetett választ kapni, hogy hol vagyunk éppen. A hotelnek szerencsére volt kártyája,így kiderült, hogy Nha Trangban vagyunk, azaz kb.félúton Saigon felé. A Lonely szerint kb.7 órányira.

Negyed 8 felé megérkezett az utazási iroda személyzete. Magyaráztam nekik, hogy annak a busznak a személyzete, amelyik ide lepakolt bennünket, nem adta vissza a jegyünket, ami pedig Saigonig szólt. Kértem, hogy hívjuk fel az irodát, mert a számlamásolat megvan (az egyúttal a jegy szerepét is betölti), és nyilván át tudkák faxolni. Mondta a baltával faragott arcú tag,hogy ez õt nem érdekli. Nem volt más lehetõségünk, mint venni 30 dollárért jegyet, ha azt akartuk, hogy legalább estére Saigonba érjünk. Zsuzsa ment a friss jeggyel gyorsan helyet foglalni, mert már nagyban folyt a beszállás. Nagyon helyesen nem adta oda a jegyet, pedig megint kérték. Tanulva az esetünkbõl az egyik angol lány is! követelte vissza a jegyét, amit ki tudja miért, nem kapott meg, viszont feljött a baromarcú és bemondta, hogy ez a busz Saigonig megy,csakegyszer fog megállni egy üdülõhelyen Mue-ben vagy hol (ahol a homokdûnék vannak). Na, ehhez képest több.,mint egy óra alatt értünk ki a városból és közben százszor megálltunk. Még ugatott nekem a baromarcú, hogy itt nem kell aggódni, mert nem lesz buszváltás. Mondtam neki kicsit a szokásosnál nagyobb decibellel, hogy értse, hogy az elõzõ irodában sem volt szó róla, hogy buszt cserélünk, sõt a jegyünkön nem 7órai érkezés., hanem du. 2 volt. Teját tanács a Vietnamban busszal utazóknak: kérdezz, rá, hogy közvetlen busz megy-e, mert maguktól nem mondják meg (nem kizárt, hogy hazudni fognak), NEA ADD ODA A JEGYEDET, AKKOR SE HA VITATKOZNAK VELED, HOVY EZ NEKIK KELL. Amúgy nem lehet itt okosnak lenni, mert mindig megtalálják a módját annak, hogy megkopasszanak. útközben kiderült, hogy a seggfej pár fontos dolgot nem mondott: - A busz fel fog venni mindenféle helyközi utasokat, emiatt aztán rnegeteg idõt veszítünk arról nem is beszélve, hogy kicsit rontja a komfortérzetet, ha az ember karfáján félseggel ülnek. Szerencsére mi nem kaptunk ilyen utitársakat, de jópáran igen. - A busz kissé hibás, amit néha meg-megállva szerelgetnek. Csak remélni merjük, hogy sikerrel. Na, csekélyke egy nap és pár óra múlva megérkeztünk Saigonba. Soha ne gyertek ide sleeper busszal! Azonnal találtunk szállást 12 dodoért a belvárosban. Egy koszladék mellékutcáról, pontosabban sikátorról nyílik, de belül tiszta, rendes és egészen új. Igazi eltûnésre alkalmas hely. A net nagyon szar, ezért képek csak késõbb várhatók.

Sandy Beach

Elhagytuk a homokos partot ês most megint egy nagy állat tetején ringatózom, konkrétan a Hoi An és Saigon közötti röpke 1000 km-es távon közlekedõ éjszakai buszon. A busz megint fullon van, hónaljközelben vagyunk anépes nemzetközi utazóközönséghez. Szerencsére nem mi szálltunk fel utoljára, így volt mêg hely a buszon és rutinosan kiválasztottuk a vécétõl távolesõ helyeket. Izzadni nem fogok, mert a fejem fölött küldi be a légkondi a jeges levegõt. Itt csakúgy, mint minden keleti országban imádják sarkvidékire hûteni a levegõt.. Egyébként néha már mii is leehúzzuk a szobábabn a hõt 18-ra. A hideg itt pihenés a szervezetnek az iszonyat hõségben.

Na..., de a címhez igazodva: olvasható az Lp-ben, hogy a legszebb tengerpartba Vietnam jelentõs összegeket öl, hogy igazi szuperbeach legyen belõle. Ez a történet sajnos márra igencsak elõrehaladt, úgyhogy azt ajánlom, hogy aki olcsón akar tengerparti szállást, most jöjjön, mert az eegyetlen hippiviskót, ahol mi is laktunk szerintem hamarosan lebontják és luxusszállodát növesztenek hlyette, ahogy az a szomszédos telkeken már erõse látszik. Nem lesz itt szállás napi 100 dollár alatt. A már megépültekben orosz, maffiózókülsejû arcok áramlottak a babáikkal, akik napközben ott hangoskodnak minden látnivalónál. Nem mondom, hogy kedvelem õket. Jó lenne, ha az ideutazás nem lenne a jövõben csak az ilyen tuskók elõjoga, no meg nem ártana, na nem szórnák tele a partot szörnyû giccses parkokkal, nem köveznék fel a homokos partot, hogy a hölgyek tûsarkú szandáljába ne menjen homok, mint ahogy azt sajnos a mellettünk lévõ méregdrága Sandy Beachen megtették. AMárvány hegység köveire épült mûhelyek is sajna a mûveletlenek kivagyiságára építve gyártják iszonyatos szobraikat. Pedig az alapanyag igen nemes. Visszatérve a parti életünkhöz, imádtam a semmittevést, hogy kb.8 órát vízben voltunk, vagy sétálhattam az elképesztõen puha homokban, egy álom ez a hely, na. Kora reggel kimentünk a partra, ernyõt és két szétesõben lévõ nyugágyat béreltünk. Az egyiken már igencsak hasadóanyag volt. Mikor ráültem, nagy reccsenést hallottam, úgyhogy gyorsan ki is cseréltem. Késõbb a vízbõl láttuk, hogy egy fiatal német páros a szállásunkról foglalta el a helyet és egyszercsak a pasas háta mögött leszakadt a vászon. Ez az a nyugágy lehetett, amit én elõkészítettem, állapítottuk meg kissé fuldokolva a röhögéstõl. A parton egêszen 4-ig csak mi voptunk vagy még elvétve pár turiszt. Helyi.erõk nem nagyon jöttek, ha mégis, akkor szigonnyal, sznorkelfelszerelésben halat fogni, vagy kis ásókkal kidobálták a homokhuplikat,és rákokat kerestek benne. Egyet én is találtam. Odaadtam nekik, mert gondoltam, egyért nem rendezünk be konyhát a szobánkból. A nép bejövetele a yengerparti részre úgy néz ki, hogy elõször megjelenik.pár árus, akik motoron bográcsot, grillrácsot meg mindenféle sütõfõzõeszközt hoznak. Kipakolnak, tüzet gyújtanak és nekiállnak sütni. Hamarosan megjelennek a családok. Papa, mama, gyerekek, rendszerint utcai ruhában, azért egyesek bermudagatyában is, felvilágosultabb csajok.bébidollszerû szerkóban és úgy szaladnak a tengerbe, mintha elõször látnának vizet. Láttunk olyan fiatal nõt, aki nadrágban, dzsekiben, maszkban és bukósisakban fürdött. Végülis, a bukósisak alatt tutti nem ég le a fejbõre. Sokan nem tudnak úszni. Mintha félnének is kicsit a víztõl. Sekély vízben láttunk mentõmellényeseket bénázni, és úgy általában olyan, mintha ez a délutáni össznépi strandolás mintha valami új szokás lenne. A nagy fürdés kb. 4-tõl 7-ig tart. Olyan sokan vannak a vízben, hogy szinte egymáshoz érnek, de csak egy jól behatárolható 100 méteres területen belül. Jönnek ki tudka mit kínáló mozgóárusok, akiknak ordibátor van a motorja elé kötve, ami kb. azt kiabálja folyamatosan, hogy "bon jovi, bonbon jovi" vagy valami hasonlót. Látni öreg nénit felöltözve, kalapban a szintén felöltözött unokákkal fürödni.Az egyik kisxsákó próbált úszni, én meg kicsit tanítottam, úszónyíl, utána mellúszász láb- és kartempó. Nagyon élvezte láthatóan, raá volt írva az arcára, hogy ez aztán maradandó történet lesz, mikor a nagydarab fehér asszony õt úszni tanította. Találkoztam a vízben egy izraeli csajjal, aki rájött, hogy magyarok vagyunk, mert az apja Budapestrõl, valahonnan a Dohány utca mögötti utcák egyikébõl tlepült át Izraelbe az ismert okol miatt nem sokkal a 2. vh. után. Kiderült, hogy kolléga az iztaeli nõ. Egy tel-avivi iskolában tanít országismeretet. Érdekes volt, hogy tök.ugyanazt az elbaszott "reformot" vezették be, mint amit Hoffmann Rózsáék akarnak, óraszámemelés, töltsenek a tanárok minél több idôt az iskolában, ahol a tanításra felkészülésnek az elemi feltételei nincsenek meg, bevezették.az álságos.integrációt magyarbálinti módon, összekeverve normál és sni gyerkeket, jó nagylétszámú osztályban. Ígértek ehhez béremelést is, amit aztán persze elfelejtettek megadni. Idõközben megbukott ez a politikai bagázs, de az elbaltázott intézkedéseket azóta se vonták vissza. Mintha csak a magyar helyzetrõl beszélt volna. Sopánkodott kicsit, hogy Vietnamnban kevés az iztaeli turista, így nem tud könyvet cserélni. Érdekesek ezek a backpackerszállásokon lévõ, otthagyott könyvekbõl álló könyvtárak. Sok ócska szar lektür között olyanokat is találni, mint Máraitól A gyertyák csonkig égnek.svéd fordításban. Közben konstatáltam, hogy a hátam csupa víz, mert a hátam alatt lêvõ zsákban eresztett az üvegem. Baromi kevés hely van ezen a rohadt buszon. Majd elfelejtem, megírni a súlyos kis viziélményemet. Jól beúsztam a tengerbe, mikor éreztem, hogy valami csipkedi a vállamat. Odanézek, hát egy hal volt, olyan 7-8 centis forma. Bámult és csipkedett. Én rákiabáltam és nyomkodtam el a fejét, de a csak jött. Utána a combomat nyomkodta a fejével míg hosszas nógatásra és csapkodásra végre lelépett. Hát ilyet se tapasztaltam.még soha. A kishalak rajokban ugráltak ki a vízbõl. Egyszer a Zsuzsa mögül röppent fel egy csapat. Tisztára olyan volt, mintha õ fingotta volna õket.

Hogy élnek a vietnamiak?

Ezt igen könnyû megtudni. Az ember jártában-keltében családlátogatáson vesz részt. A boltok, kávézók egyúttal lakások is, ugyanez a helyzet az utazási irodákkal is. Bemész buszjegyet venni, az irodával egy légtérben, elválasztatlanul látható nappaliban éppenszoptatja csecsemõjét a nõ, aki átadja a gyereket az apának, õ meg elõrejön jegyet kiállítani. Közben megy a tévében a helyi jópajtásak vagy meccs. A vietnami családokban mindkét fél részt vesz az utódgondozásban. Gyerekükkel rutinosan foglalkozó apákat látni mindenfelé. Nagyon szeretik a gyereket és sokat foglalkoznak velük. Mivel állandóan belátunk a házaikba, ezt nem nehéz észrevenni. A nap fõ programja a közös evés reggel, délben és este, na meg déltõl 2-ig legalább a szieszta. Hoi An Vietnam Luang Prabangja. Gyönyörû kisváros a folyó környékén liliputi, kínaias házikókkal, kínai templomokkal, pagodákkal és nagyon helyes vendéglátóipari egységekkel. Dél körül itt is kitör a szieszta, és akkorugyan nem zárnak be, de a személyzet diszkréten hátravonul és lefelszik a földre terített gyékényre húnyni egyet, míg a vándor táplálkozik. Rettenetes meleg volt ma is, fõképpen nekem, mivel abbam a hiszemben másztam meg a Márványhegyet, hogy utána zúgunk be a tengerbe, ezért aztán fürdõruha is volt alattam. Meg is lett az eredménye,estére hajléktalanszagot árasztottam megint. Mosok mindennap, mint Mosó Masa,de hiába, ez a hô lefoszlatja az emberi mivoltot. A lábam, olyan mint a térkép, rele vérvörös, napkiütéses folttal. Tegnap a parton egy öregasszony jól meg is bámulta. Azt ajánlotta,szórjam be homokkal,akkor nem látszik. Inlább bementem a vízbe. Nq, de visszatérve a mai napra, útban Hoi An belvárosa felé megálltunk egy helyi kifõzdénél inni valami hideget. Két nagyon hasonló külsejû, ötvenesnek kinézõ fazon ült már benn nagy tálak elõtt. Ajánlották, hogy együnk mi is olyan levest, amit õk, mert nem fogjuk megbánni. Valamilyen pho nevû valami volt ez,a neve elejére már nem emlékszem.Sokféle beazonosíthatatlan zöldféle, tán némi hús is,üvegtészta, papaya, citrom, és valami falevélszerû került a nagy üstben készült lébe, Ízlés szerint lehetett chilizni és szójaszószozni. Az elõzõ posztban véletlenül teytem fel róla egy életlen képet, de majd késôbb le fogom cserélni. Állati jó volt ez a leves, akármibõl és akárhogyan készült is. Közben beszélgettünk az ikreknek kinézõ pasasokkal. zkiderült, hogy tényleg testvérek, egyikük Kanadában él, japán feleséggel,a másikuk Ausztráliában és cseh feleséggel, a két testvér Vietnamba jött találkozni és éppen Huebe indultak a kajálás után, úgyhogy meg tudtuk velük osztani tapaszalatainkat. Hoi An nagyon elturistásodott,ennek megfelelõen az árusok többsége fehéreket hülyének nézõ, szemét módon lehúzó kategóriába tartozik. A gyümölcsöket is olyan horror áron akarták adni, hogy inlább nem vettünk semmit. Azt utálom ebben, hogy az van az arcukra írva, hogy fizess pénzeszsák. Anyátok... - ez van az én arcomra írva, de ha nem vagyok teljesen érthetõ és megy tovább a moleszta, akkor ezt audióvizuálisan is igyekszem tudatni. Találkozunk azért rendes emberekkel is, nemcsak kufárokkal. Szeretik ismeretlenek megkérdezni, hogy honnan jöttünk, segítõkészen útbaigazítanak, szóval azért nemcsak bosszankodásból áll a napink még akkor sem, ha elõszeretettel írok ezekrõl. Nem felektem el annak az öregúrnak az arcát, aki sétabottal ment Hue-ben a folyóparton és rámköszönt, hogy bonseaur Madmoiselle és úgy mosolygott hozzá, mint egy bhiksu. Az egy más kérdés, hogy engem kisasszonynak nézni minimum súlyos látászavarra utal. Ma konkrétan megtörtént az, amirõl Magyarországgal kapcsolatban viccezni szoktak.Két kínai lánnyal mentünk a belvárosba, akik Gps-sel közlekedtek. Kérdezték,honnan jövünk. Mire mi, hogy from Hungary. Erre az egyik azt válaszolta, hogy õ is. Néztem ki afejembõl,aztán leesett, hogy úgy értette, hogy éhesek vagyunk (Hungary - hungry). A vicc is valami olyasmirõl szól, hogy a Hungary szó hallatán nem tudkák, hogy az illetõ éhes (hungry) vagy mérges (angry). Addig mászkáltunk Hoi An belvárosában, míg elpasszoltuk az utolsó buszt.De nem baj,elvégre nem tudunk minden pillanatban idevetõdni és különben is, úgy ítéltük meg, hogy megérdemeljük a taxit. Darabig másztunk kifelé, de aztán rájöttünk, hogy ha ezt így foltatjuk, se busz, se taxi nem lesz,gyalog meg kicsit messze van, olyan 20 km-nyire a China beach, ahol lakhelyûnk vagyon. Beugrottam ezért egy hostelbe és onnan rendeltem taxit. Jött is értünk egy nagy fehér autó, amivel zorró áron, 250 rugóért (kb. 12 USD) hazaértünk. Messzirõl láttuk, hogy jó irányba megy sofõrünk, mert mellettünk terül el egy puccos resort Sandy Beach néven. Egy tengerparti bungalója napi 145dollárért kiadó. Bementünk toprongyban mocskosan körülnézni még az eldõ napon és mindenki mosolygott ránk, azt hitte a személyzet, hogy szállóvendégek vagyunk és messzrõl hellózgattak Tán ihattunk volna valamit a bárban is és bemondhattunk volna egy szobaszámot, de nem tettük, mert snassz voly a hely. Holnap én leszek a parti szörvisz, mert majd kijárok a szállásunk melletti kisboltba az öregasszonyhoz hideg innivalóért, kibérelünk egy lyukas napernyõt a pun háborúk elõtti idõkbõl, kivisszük a partra a Turkish airlines-os takarót gyékény helyett és Hawaii lesz. A kávéház vécéje egyben a családi klozett is és az a jellemzõje, hogy mindig a konyha mellett van. Ez csak.kezdetben gondolkodtatja el.az embert, pár hetes út után már az se zavar, ha a vécében fõznek. Ilyesmi azonban itt nem fordul elõ, mibel Vietnam nem India, de Thaiföld, Laosz és Kambodzsa sem. Ezek az országok megannyi Svédország és Svájc Indiához vagy akárcsak Nepálhoz viszonyítva is. A házakban a berendezést tekintve keverednek a gyarmati rendszerbõl.örökölt europid vonások a trafícióval. Gyékényen vagy csak puszta kövön ücsörgés, guggolás mellett vannak azért székek is, igaz, általában alacsonyak. A fürdõszobákban nem jellemzõ de elõfordul a kád, leginkább tudoló van és a Wc-hez seggmosózuhany. A vécépapír vékony, hogy ha mégis bedobálja a szemét európai a fajanszba, akkor se tömje el vele a lefolyót. Amúgy szerintem õk nem nagyon használnak ilyesmit, ill. legfeljebb csak seggmosás utáni törölközésre. A vietnamiakra is jellemzõ, hogy nem sietnek el semmit. Általában keleten nem éppen ugribugri népek laknak. A félórás késésre senkinek a szeme se rebben. Az totál.elfogadott, hogy az étteremben kiszolgálják a kuncsaftot, aztán lehevednek, és csak akkor kelnek fel, ha véletlenül észreveszik, hogy a kedves vendég egy ideje fizetni akar. Annyira nincs intimszférájuk, hogy többször elõfordult, hogy népesebb vacsorázó családhoz majdnem beültünk enni, mert azt hittük, hogy vendéglõben ülnek. Egy pali Hoi Anban ránk is szólt meg integetett kifelé, gondolom a picsába küldött bennünket, mert a lakásába sétáltunk. Na, miért xsodálkozik ezen, mikor totál. úgy nézett ki az a lakás., mint a mellette lévõ bolt, ami tényleg üzlet is volt amellett, hogy nyilván laktak is benne. Jellemzõen mindenhol van wifi, eddig egyedül a.tengerparton a Hoa's Place nevû szállásunkon nem volt. A kávéházakban,sörözõkben is van fee wifi, tehát gépet hozni megéri. Olcsó állítólag a Sim kártya és a mobil internet is, de én azt nem próbáltam ki Még nincs telerakva Vietnam bevásárlóközpontokkal, de szerintem ez csak idõ kérdése. Saigon.ilyen téren már elõrehaladottabb stádiumban van,ahogy hallottam. De most majd meg is.látjuk. Elég súlyos város lehet+ ha a Lonely Planet azzal kezdi a saigoni fejezetet, hogy "biztonsági öveket becsatolni". Még csak.9 óra van, de nem sokkal 7 után már töksötét. Ez az, amit nem nagyon csípek itt az Egyenlítõhöz közeledve. Közben itt magyokat dudál és fékezget a busz, majd leröpülünk róla. Ûgy vezet ez az ember, mintha krumplit szállítana. Homage à pécsi buszok (bár azokon nincs fekvõhely}. Ezzel a nagy benga busszal tép, mint állat és közben folyamatosan elõzget miközben folyton dudál. Uncle Ho nem tudom, mit szólna a tengerparti pompához. Milliárdos beruházások mindenfelé, ami nem igazán a népi demokratikus célközönségre van belõve. Magyarországon ilyen mértémû építkezéseket mostanában nem látni. Persze az átlag virtnami errõl valószínüleg mit sem tud, mivel ki sem mozdul lakhelye közvetlen környezetébõl. Rengeteg az orosz felirat, még patikát is láttuk a Dél-Kínai tenger partján orosz felirattal, ahogy rengeteg orosz turistát is. Jellemzõen az oroszok mellett hollandok, angolok, ausztrálok, újzélandiak, amerikaiak, németek, franciák, kínaiak, japánok, koreaiak vannak, magyarokat csak a tükörben látunk. Érdekes, hogy Vietnam nem tartozik az izraeli fiatalság célpontjai közé. Thaiföld, Laosz még igen, Vietnam nem, pedig itt is vannak bõven Lonely Planet által ajánlott pszeudohippiszállások. Látni errefelé öreg amerikai csávókat, akik valószínüleg '68 táján már idõztek itt, némileg más járatban. A vietnamiak állítólag megszólják a külföldivel elõforduló nõket, konkrétan lekurvázzák õket, de nem is jellemzõ ez a jelenség, nem úgy, mint Thaiföldön és Laoszban. Jobb is, mert ettõl nekem is kifordul a gyomrom. Eszembe is jutott a Btk. módosítására egy javaslat. Mivel itt még dívik a halálbüntetés is, talán arányos lenne egy olyan büntetési forma, hogy ha valakirõl kiderül, hogy valakit prostitúcióra használ, akkor kölcsönkapja az adott ország szótárát (mo ndjuk angol -lao oda-vissza) és másnap ebbõl vizsgázik. Ha úgy 75%-ra mennek neki a szavak, akkor megússza, ha nem, akkor sajnos a vétkezésben leginkább résztvevõ szervét lenyesik és a szájába adják. Ha tud valami értékelhetõt produkálni, akkor csak egy részét. Tudom,hogy ez egy kicsit szigorú, de talán az is, ha valakit szexszerszámnak használnak. Mióta ezt megtárgyaltuk, azóta elég csak annyit mondani, hogy na, megint ott egy vizsvajelölt és már tudjuk a dörgést. De ezt igazából még a lao és thai posztok valamelyikébe kellett volna megírni bemutatandó vérszomjas,kegyetlen oldalamat.

A Márványhegyen is túl...

Hoi An Vietnam Luang Prabangja. Gyönyörû kisváros a folyó környékén liliputi, kínaias házikókkal, kínai templomokkal, pagodákkal és nagyon helyes vendéglátóipari egységekkel. Dél körül itt is kitör a szieszta, és akkorugyan nem zárnak be, de a személyzet diszkréten hátravonul és lefelszik a földre terített gyékényre húnyni egyet, míg a vándor táplálkozik. Rettenetes meleg volt ma is, fõképpen nekem, mivel abbam a hiszemben másztam meg a Márványhegyet, hogy utána zúgunk be a tengerbe, ezért aztán fürdõruha is volt alattam. Meg is lett az eredménye,estére hajléktalanszagot árasztottam megint. Mosok mindennap, mint Mosó Masa,de hiába, ez a hô lefoszlatja az emberi mivoltot. A lábam, olyan mint a térkép, rele vérvörös, napkiütéses folttal. Tegnap a parton egy öregasszony jól meg is bámulta. Azt ajánlotta,szórjam be homokkal,akkor nem látszik. Inlább bementem a vízbe. Nq, de visszatérve a mai napra, útban Hoi An belvárosa felé megálltunk egy helyi kifõzdénél inni valami hideget. Két nagyon hasonló külsejû, ötvenesnek kinézõ fazon ült már benn nagy tálak elõtt. Ajánlották, hogy együnk mi is olyan levest, amit õk, mert nem fogjuk megbánni. Valamilyen pho nevû valami volt ez,a neve elejére már nem emlékszem.Sokféle beazonosíthatatlan zöldféle, tán némi hús is,üvegtészta, papaya, citrom, és valami falevélszerû került a nagy üstben készült lébe, Ízlés szerint lehetett chilizni és szójaszószozni. Az elõzõ posztban véletlenül teytem fel róla egy életlen képet, de majd késôbb le fogom cserélni. Állati jó volt ez a leves, akármibõl és akárhogyan készült is. Közben beszélgettünk az ikreknek kinézõ pasasokkal. zkiderült, hogy tényleg testvérek, egyikük Kanadában él, japán feleséggel,a másikuk Ausztráliában és cseh feleséggel, a két testvér Vietnamba jött találkozni és éppen Huebe indultak a kajálás után, úgyhogy meg tudtuk velük osztani tapaszalatainkat. Hoi An nagyon elturistásodott,ennek megfelelõen az árusok többsége fehéreket hülyének nézõ, szemét módon lehúzó kategóriába tartozik. A gyümölcsöket is olyan horror áron akarták adni, hogy inlább nem vettünk semmit. Azt utálom ebben, hogy az van az arcukra írva, hogy fizess pénzeszsák. Anyátok... - ez van az én arcomra írva, de ha nem vagyok teljesen érthetõ és megy tovább a moleszta, akkor ezt audióvizuálisan is igyekszem tudatni. Találkozunk azért rendes emberekkel is, nemcsak kufárokkal. Szeretik ismeretlenek megkérdezni, hogy honnan jöttünk, segítõkészen útbaigazítanak, szóval azért nemcsak bosszankodásból áll a napink még akkor sem, ha elõszeretettel írok ezekrõl. Nem felektem el annak az öregúrnak az arcát, aki sétabottal ment Hue-ben a folyóparton és rámköszönt, hogy bonseaur Madmoiselle és úgy mosolygott hozzá, mint egy bhiksu. Az egy más kérdés, hogy engem kisasszonynak nézni minimum súlyos látászavarra utal. Ma konkrétan megtörtént az, amirõl Magyarországgal kapcsolatban viccezni szoktak.Két kínai lánnyal mentünk a belvárosba, akik Gps-sel közlekedtek. Kérdezték,honnan jövünk. Mire mi, hogy from Hungary. Erre az egyik azt válaszolta, hogy õ is. Néztem ki afejembõl,aztán leesett, hogy úgy értette, hogy éhesek vagyunk (Hungary - hungry). A vicc is valami olyasmirõl szól, hogy a Hungary szó hallatán nem tudkák, hogy az illetõ éhes (hungry) vagy mérges (angry). Addig mászkáltunk Hoi An belvárosában, míg elpasszoltuk az utolsó buszt.De nem baj,elvégre nem tudunk minden pillanatban idevetõdni és különben is, úgy ítéltük meg, hogy megérdemeljük a taxit. Darabig másztunk kifelé, de aztán rájöttünk, hogy ha ezt így foltatjuk, se busz, se taxi nem lesz,gyalog meg kicsit messze van, olyan 20 km-nyire a China beach, ahol lakhelyûnk vagyon. Beugrottam ezért egy hostelbe és onnan rendeltem taxit. Jött is értünk egy nagy fehér autó, amivel zorró áron, 250 rugóért (kb. 12 USD) hazaértünk. Messzirõl láttuk, hogy jó irányba megy sofõrünk, mert mellettünk terül el egy puccos resort Sandy Beach néven. Egy tengerparti bungalója napi 145dollárért kiadó. Bementünk toprongyban mocskosan körülnézni még az eldõ napon és mindenki mosolygott ránk, azt hitte a személyzet, hogy szállóvendégek vagyunk és messzrõl hellózgattak Tán ihattunk volna valamit a bárban is és bemondhattunk volna egy szobaszámot, de nem tettük, mert snassz voly a hely. Holnap én leszek a parti szörvisz, mert majd kijárok a szállásunk melletti kisboltba az öregasszonyhoz hideg innivalóért, kibérelünk egy lyukas napernyõt a pun háborúk elõtti idõkbõl, kivisszük a partra a Turkish airlines-os takarót gyékény helyett és Hawaii lesz.