Lonely Planet - Hoi An

Megérkeztünk A TENGERPARTRA. Valami elképesztõen gyönyörûséges beach a nagy rohadalomban. Vonat után röpke alkidozás a taxisokkal ês már indultunk is China beachre,Vietnam állítólag legszebb és egy 2010-es felmérés szerint a Föld 10 legjobb tengerpartjának egyikébe. Kicsit furcsállottuk, mikor a taxis egy rohadalom helyen rakott ki bennünket, ahol egy elég lepukkant házban üzemel a környék legfelkapottabb hostele, ami mexikói romkocsmára hajaz. A stílusa mexikóias, az állaga pesti romkocsmaszerû. A kocsmárosék egyben szállodásék is 9 dollárért mérik a szobát légkondival. Visszatértünk az indiai stílushoz, bár ez ott egyes helyeken kiválónak számítana.Elsõ hely, ahol nemcsak wifi, de net sincs. Ez a szöveg így majd utólag lesz elêrhetõ. Jópofáskodó, mindig otthonos stílust elõadó arcok a tulajok, akik mindent jóval többért adnak, mint az egy tömbbel arrébb lévõ boltban. Rábeszéltek bennünket, hogy fejenkênt 70 000-ért kérjünk vacsorát, amit naggyon .otthonos körülmények közt fogyaszthatunk el. Hát.... az volt tán a lényeg. hogy a társaság java egy közös asztalnál angolul üvöltözve eszik a sokféle feltálalt kajából, tofu, rizs, tészta, hús, hal, zöldségek és meghatározhatatlan valamik egyvelegéböl. Tán még leves is volt, vagy inkább fõzelék. A környéket bejárva megállapítottuk, hogy csak a mi kis pudvás helyünkön van élet, de másnap bebizinyosott, hogy csak mi mentünk rossz irányba. A Márvány hegy körül van a város, ahol természetesen leginkább márványszobrokat lehet kapmi. Elsõ délután fürödtünk a lisztszerû homokos tengerpartra habzó, pont jó hõmérsékletû kristálytiszta tengerben. A part érdekessége, hogy a helyi erõk járnak naplementekor, mikor már nem perzselõ a hõség. Ruhában fürdik mindenki, és élvezi a strandot öregnénin otthonkában, fiúk nyakig felöltözve farmergatyában. Szörvisz itt nincs, viszont egy percre van a helyi kisbolt olcsó hideg italokkal. Másnap azaz ma megnéztük a Márványhrgrt, ahova lift visz fel és tele van érdekes pagodákkal és impozáns barlangokkal,mindegyikben misztikus buddhaszobrokkal. Nagyon megéri megnézni. Fenteõl láttuk a fõutat, ahova ki is mentünk, és lássatok csodát, pár percen belül jött a helyi busz és 30 rugóért fejenként röpített is bennünket Hoi Anba, ahol most a helyes kicsi utcákat járva beültünk egy szinyén aptó kávéházba. Képes tudósításunk következik:

Hue

Hue-be érkeztünk, amit itt Hüének mondanak. Nem hülyeség idejönni annak, aki kicsit szeretné elképzelni a középkori de akár a 20.század eleji távolkeleti életet verset író, kistóba nyúló faházikóban elmélkedõ uralkodóval, udvartartással, eunuchokkal és más érdekességekkel. Hanoiból kêzrõl kézre adtak bennünket. A társszállodában vagyunk, annak is már megint az úri lakosztályában a legfölsõ emeleten., ahol még városra nézõ terasz is van. A szobában saját számítógép, kár, hogy a net az igérgetésekkel ellentétben nem mûkszik rajta, pedig már örültem, hogy rendes billentyûzetem lesz. 15 dolcsira lealkudtam ezt a szállást és most sajnálom, hogy itt kell hagyni, de kezd szorítani az idõ. A busznál már vártak, úgyhogy a büdös zötyögésbõl átmenet nélkül pottyantunk a luxusba. Nem volt nehéz. Gyorsan megterveztük az utat, elõször a Citadellát akartuk megnézni, az uralkodók régi központját, amit sajnos az amerikai B 52-esek is alakítgattak nem éppen a javára, de máshogy alakultak adolgok. Eleve skioeltük a hotelünk 50 dolláros ajánlatát, hogy mindenhova elvisznek és kajáltatnak. Végülis megoldottuk majdnema feléért. Találtunk a Parfüm folyô (ami mellesleg szélesebb,mint Laoszban a Mekong) partján egy kis motoroshajót,amit kibéreltünk 4 órára és minden fontos romhoz elvitettük magunkat. A legérdekesebbek az uralkodói temetkezési helyek, és hozzájuk tartozó épületek. Itt minden ódon eredetiségében nézhetõ meg, túlzottan is eredtien, mert ha nem történik számottevõ restaurálás,akkor a gyönyörû házakból térdigérõ romok lesznek.

Ízlés, visszafogottság és természetbe illeszkedés jellemzi ezeket a helyeket. Ha lesz valahol nem kétpercenként megszakadó net, akkor töltök fel képeket a fényképezõrõl,mert a marha nagy fényben képtelenség volt a szar zoommal rendelkezõ tablettel normálisan fotózni. Márpedig errõl lehet viszonylag könnyen képet tölteni, mivel ezen nem tudok bütykölni átméretezéssel és hasonlókkal. Nasszóval, a város maga nem egy nagy szám, persze érdekes egy vidéki vietnami város életébe is bepillantani, ahol ráadásul kevés pénzért óriás adag tésztás kajákat lehet enni mégpedig finomakat. Megnéztük az egyik pagodát, három sírhelyet a hozzájuk tartozó objektunokkal és a Citadellát. Haxafelé többször eltévedtünk, ezáltal az egész várost bejártuk. Megyekintettük a helyi külszini karateiskolát,játszótereket. katolikus templomot, pártházat, bíróságot, hidakat,folyókat mert van minimum még egy az illatoson kívül. Lenyûgözõ volt a középkori Hue, amibõl nem értem, hogy miért csak a legjellegtelenebb citadella tartozik a világörökségek közé. Elképesztõ faragások, mintázarok, házformák,kertek,kistavak, erdõk, na, de majd képekben... Holnap ill. már ma nyomulunk vonattal Danangba és onnan a tengerpartra. Már ideje lábat áztatni,mert ilyen napkiütésem, egybefüggõ csípõs felmaródások a teljes lábszáramon még a legbrutálabb indiai kalandozásokkor se voltak. Ezt pedig a krémezésen kívül atengervíz gyógyítja. Egésznap gyilkos a napsütés és napon szerintem bõven verjük a 45 fokot.Otthon iluen hõség nem tud lenni a legbrutálabb kánikulában sem. Gyakorlaitag már a zuhany alatt is izzadni kezd az ember, és ha nincs légkondi, szárazra törölközni lehetetlen. Itt szerencsére van, így lehet az izzadságtól szétcsípett lábakat ápolni.

Utolsó nap Hanoiban

Ho apó, iirodalmi templom, szépmûvészeti múzeum, és a Hanoi Hilton börtön múzeumának cseekkolása volt a menü. Elsõ nap lemaradtunk Ho Shi Minj korpuszáról, ezért ezt pótolni kellett. Éreztük, hogy nem mehetünk úgy el, hogy nem láttuk a tetemet, ill. amit katonai pompa közepette mutogatnak. Reggel fél 8-tól fél 11-ig fogad látogatókat Uncle Ho.Körülméwnyes a bejutás. Sorakozó van, terelés és külön veszik el az embertõl a zsákját és a kameráját. A fényképezõgépekkel nem foglalkoztak. Sok kacskaringó után egy fridzsdere hûtött terembe érkeztünk, ahol kivilágított koporsóba feküdt a mester vagy inlább helyette egy, a Madame Tousseaud panoptikumában sem kiállítható viaszbábu. Nagyon gyönge munkát végeznek az orosz mesterek, ha igaz, hogy êvne hàrom hónapra elviszik eljavítani az állagát. Egy biztos, az Assisiben lévõ múmiák sokkal jobbra sikereddtek. Meg neéztuuuuük még a mester házait, szobáit - nem vitte túlzásba a luxustt - és aa ronda, bumfordi autóit..Mieeért vanaz., hogy ezeket vackokat mindig kiállítják? Már az összes meglátogatott diktátor és bölcs uralkodó - kinek-kinek ízlése szerint - szekerét közszemlére teszik? A múzeuumát most kihagytuk, mert az már megvolt. Az rodalom temploma egy kis Kína, pagodákkal, vigágokkal, teknösökön álló, kõbe vésett intelmekkel. Látni kell eezt is, aki Hanoiban jár. ne csak a motorok maradjanak meg képileg. A szépmûvészeti nagy, de feledhetõ kiállítás bár végülis minden az egyben,. mert vaan érdekes etnográfiai része is. A vietnami képek kicsitt bumfordiak és már a kora középkortól erõs kínai hatás érvényesül bennük. Érdekesek a háborús festmények és szobrok, talán az õszinte szocreál kifejezéssel jellemezhetõk. Hoapó nagyon kedvelt téma meg egy népi hõs is,akinek valami baja lehetett, mert egy festményen orvosok vizsgálják. Hogy legyen némi kontraszt, meg útba is esett, megnéztuuük a Hanoi Hilton néven elhiíresült mûintézményt. Ttuddoom, hogy nem illik ilyet mondni, de azt hittük, borzalmasabb lesz. Mondjuk nem lehetett leányálom féllábbal leáncolva ülni a sötét cellában mga a guillotine se volt egy emberbarát szerszám, de összeségében nem volt olyan brutál, mint amit akárcsak az Andrássy uúton látni. Véletlenül majddnem a most is üzemelõ rêszleegbe mentünk.JÓl lehet látni la"alavakat. Fõleg, ha nappal lenne. De most éjjel van és én egy magas építésû busznak egy fekvõhelyére telepedtem eés itt ütöm mellé a nagy rázkódásban a virtuális billentyûzeten a betûket. De errõl még majd részletesen... Szóval, visszatérve a börtönre, kicsit hmmm hogy is mondjam., olyan mosolyognivaló volt, hogy miután bemutatták, hogy a franciák milyen szemétmódon bántak a vietnami foglyokkal, láthattuk, hogy bezzeg milyen jó sora volt azelfogott és bebörtönzött amerikai katonáknak. Fotók, amint ajándékokat készítenek az otthoniaknak karácsonyra, szép tiszta fehé ing bemitatása, hogy ilyet viseltek és hasonlók. Láttam a régi tranzisztoros táskarádiónkat is kiállítva.Lassan én is úgy érezhetem magam, mintha skanzenben laktam volna. Börrtön után már csak egy bõ vacsorára futotta az idõbõl a kedvenc, kis franciás, de hippibeütéses helyen, ahol az éttermi asztalok tartozéka a zsírkréta, hogy míg a kedves vendég vár a kajára, ne ublnatkozzon,hanem rajzoljon valamit az asztalt borító csomagolôpapírra Utána loholtunk volt szállásunkra, mert õk intêzték a jegyet az éjszakai buszra, ami valami elképesztõ. A du.6-os pickupból nem lett semmi.Háromnegyd 7-kor jö tt egy arc motorral és beszólt, hogy kövessük. Így szefte fel az embereket. kiakadtam, mert mi az, hogy cipekedünk utána. Nem ez a pickup az én fogalmaim szerint.Ezt mondtam is a gyereknek, aki k nem sokat rontok a étségbeesetten próbált telefonálgatni.

Végül beállîtott egy paraszt mikrobusszal, amivel elvittek bennünket ehhez a szürreál buszhoz. Mire felszálhattunk, mások már nagyjából betöltötték a buszt, csupa turiszt, pár helyi arc, és csak egymástól távol lett helyünk. Végülis fekvõhelyek, a láb is kinyújtható, alácsúszik az elõttem fekvõ ufejtésze alá egyhy zárt részbe, ami szerencse számára, mivel egész nap fõtt a lábam a szandálban és szerintem ijesztõ szaga lehet. Bár nem sokat ronyok az általános komfortérzeten,merthogy mûködõ vécé is van a buszon. Jaj, nagyon üt, mikor kinyitják az ajtaját. Ebben a furaságban fogok zötyögni több, mint 600 km-t, nem tudom, mi marad belõlem a végére. Az utakat ûgy látom, ezen a szakaszon építik vagy inkább építeni szeretnék. Hatalmasakat dob rajtunk a szerencsétlenkedõ buszt és már régóta vagy 20-szal meg. Hogylesz meg ezzel 600km-nél is több? Mosy már értem, hogy miért drága de mégis teli az éjjeli vonat és miért olcsó az éjjeli busz. Most peóbálok aludni és arra gondolok, hogy csimpánz rokonaink is fára rakott fészekben laktak. Igaz, az a fa nem ment zötykölõdve. Jól meg vaneza biznisz szerbezve.És én még azt hittem, hogy valami állami buszt intéz a recepciós és hogy ezt a buszt le lehet késni az elkésett, érdekes felfogásù pickuppal. Mindig tanul az ember... Olyan ezen a buszon utazni, mintha az ember egy nagy büdös állat hátán hánykolódna. Egész éjjel mászkálás volt a klotyóra, aminek kb. olyan.i bûze van, mint régen a balatoni vonatok klotyóinak. A szúrós pisaszgot akkor is éreztem, mikor olykor kicsiit aludtam. Azért ez az üút nem hasonlítható mondjuk egy Manali-Leh buszúthoz kényelmetlenségben.. Ezek a fura fekvõhelyek végülis kibírhatóak, az ember lába nem dagad be. Még egy mocskos takarót is adnak. Reggel 7 óra van, kb. 12 órája vagyunk úton. A sebességünk továbbra is a poroszkáló lóéval azonos, néha gyorsabb csak egy kicsit.. Nem tudom, hogy megva-e a 40-es átlagsebesség. A vietnami falvak hasonlítanak az indiiaiakhoz. Kis házak, kiülõk, ahol szorgosan ülnek is már reggeltõl. Olykor lehet látni állatokat az utcán, de tehenet csak egyszer láttam az egész út alatt. Tyúkot kiscsibékkel meg kakast többször is, õk még Hanoi belvárosábanis elõfordulnak.

Hanoi cukiságok

A Halongról érkezés után estee húztunk a vizibábszínházba. Ez a többszázéves tradîcióra viisszavzethetõ kis arnyosság úgy néz ki, hogy képzeljünk el egy kis vízben állóó színpadot pagodával, a színpad szélén tradicionális hacukában féligmeddig tradcináli zenét játszó zenekarral, de azért befigyel aa baasszusgitár meg a dobflszerelés se éppen õsi.Az énekesek viszont nagyon is õsiesen danoltak és beszéltek. Kis izgõ-mozgó bábok bukkantak fel a vízbõl vagy a pagodából és mindenféle naív történetxskét adtak elõ sárkányokrôl, halászatrôl, ríyzsnövesztésrõl és a fene tudja még mirõl, Nem iis a téma volt érdekes, hanem a helyes kis bábok a nyávogó zenével. Cukidág voolt tényleg. Utána kis sétára mentünk a diliháznak se gyenge belvárosban. Esteére nagyjából minden vietnami ha nem ül kis mûanyagszéken teát iszoggatva és szotyizva, akkor a motorján ül és száguldozik a városban. Ha azt se, akkor elmgy a Li Taj Po parkb a gyerekével és üress teáspalackot rugdostat vele,vagy kétévesen soros görire tanítja. Egyssek tánct tanítanak és tanulnak az uttcán vaagy thai csiznek, vagy egyszerûen csak orítva beszélgetneek és mindent tteeleszemetelnek. Táttt szájjal figyeltük ezt a monstre diliházat. Amikor helyi zenére táncolnak,az állati érdekes az öregek is hajléwwkonnyá válnak és megannyii apszarasz lesz a háziasszonyokból és házibácsikból. Majd ottthon teszek fel videót is róla.

Ha Long bay - nincsenek rá szavak

Mindenkinek tessék eljönni ide, mert ez egy csoda.Nemcsak fotón, konkrétan az, rögvalóságosan. Magyarul a leszálló sárkány öblének fordítandó és persze számos sárkányos történet fûzõdik hozzá. Este a hajónk fedélzetérõl egy nyugágyból írok. Mögöttem kínai utitársak alszanak -ezúttal totál intelligens arvokat fogtunk ki - a kanadai, holland, osztrák,német arcok pecáznak, a szemközti hajón megy még a brutál karaoke.Hallottam néhány orosz mozgalmi nótát vietnamiul vagy kinaiul elõadva, iszonyatos volt. A mi egyik kínai csajunk viszont a magyar tehetségkutatókat lepipáló módon énekelt tökéletes angol kiejtéssel valami írtó szar számot. Meg is tapsoltuk. Ha már így visszafelé haladok az idõben, akkor be kell számolnom arról, beugráltunk a tengerbe. Nekem marha magasnak tûnt,ezért fostam de nagyon,és már tök ciki volt a végén, hogy mindenki engem nógatott, hogy ugorjak már. Ez úgy van, hogy ilyenkor még szarabb. végül már kezdtem érezni, hogy ha most nem, akkor soha,és beléptem a vízbe. Azért tudott ütni, de ha az ember talpast ugrik, nem gáz. Volt egy német, mûugrásban járatos csaj, na ô ugrott érdekeseket. Na, de itt nem ez a lényeg, hanem, hogy táj van kérem, táj de nagyon. A kisebb és nagyobb süvegalakú szigetek és sziklák között úszott lassan, méltóságteljesen a hajónk, amire nem kevés pénzért, koponyánként 79 dollárért fizettünk be, ami itt azért elég durva összeg, jóllehet, Vietnam drágább, mint Laosz,de azért nem éri el a thaiföldi árszínvonalat. Ne is érje, mert pénzünk eléggé fogy. Szerencsére tudok kivenni a falból. Tegnap is vettem fel 2 millió dongot, ami 4 db 500000-essel meg is volt oldva. Kicsit azért ráparáztam a pénzfelvételre, fõleg, hogy egy köteg pénzt vártam. Nem tudom,hogy a magas részvételi díj, vagy hogy mi vagyunk itt a korelnökök, vagy hogy mondtam a szálláson, hogy mennyire tele van a net a horror utazásszervezõkrõl szóló tõrténetekkel,akiket nem zavar a szar szolgáltatásért járó reklamáció, mivel dõlnek az utasok utána is. Nyugtával dicsérjük azért Buddhát., de tény,hogy eddig viszonylag szerencsések voltunk. Na, végre abbafejezték az orditozást. Nasszóval, idõben felszedtek bennünket a szálláson és rendes busszal nem tömegnyomorban vittek a halongi elosztóhoz,ahol kb. 23-an kerültünk egy nagy fehér hajóra. Nem értettük,hogy miért hívott oda bennünket a guide a kapitányhoz, aki vietnami veteránnak nézett ki katonai deklijében.Azt hittük, hogy mi külön megyünk,de nem, végül ugyanoda vagoníroztak be bennünket, mint a buszos társakat. Mi kaptuk viszont az emeleten lévõ, messze legjobb szobát, ezt külön közölte velünk a guide,aki az egész program alatt folyamatosan érdeklõdött, hogy elégedettek vagyunk-e Azok voltunk egy kivétellel,a James Bond sziklához csónakkal közelmenés és az üregben fürdés extrahorror áron a helyiektõl megvehetô. Ráadásul azt ígéték viszont, hogy az italon kívül kívül minden benne van az árban. Na, meg együtt vagyunk a két éjjel Halongon alvósokkal. Míg õk kajakoztak,merthogy mi, az egyéjszakások másnap fogunk,szôval mi a vizreépített halászstandon vagy a hajônkon ejtõztünk.Végülis nem volt rossz a fedélzeten dögleni és fotózni meg filmezni a tájat, ami elképesztõ. Teszek fel, ha tudok, fotókat,amiket a tablettel követtem el, ezért elég ócskák, de majd töltögetek fotókat és videókat, amelyeket a célszerszámokkal gyártottam. Több mint 3 órát jöttünk Hanoiból. útközben toszkán tájakra emlêkeztetõ helyeken mentünk keresztlül. A házakat viszont csak elõl vakolják és festik be, kétoldalt ott vigyorog a puszta beton. A hajóra érkezés után ebéd következett. Elõször sajnáltuk, hogy a holland, kanadai ésangol daliákhoz ültünk,mondván, hogy nem jut nekünk elég kaja,ezért a vékony kínaiak jobbak lettek volna, de mint kiderült,társaink egyáltalán nem ettek sokat a fõként zöldségekbõl és tengeri herkentyûkbõl álló kajákból, fõként hozzánk képest nem. Ebéd után ahogy attól tartottam is, jött a barlangozás, de nem volt vészes,mert nem kellett sokat kutyagolni, sõt alig valami. Acseppkõbarlang gyönyörû, csak ne lenne giccsesre világítva szines fényekkel és ne kéne folyamatosan hallgatni a kissé imbecil mosolyú guide meséjét,. hogy az egyes sziklákba miket láttak bele.Volt itt minden,sárkány, Rómeoésjulia,elefánt, szerencsehozó tenõs és mellnagyobbító nõimellalakú képzõdmény, ami a nagyobb mellre gyúrók fogdostak. Én nem nyültam hozzá. A barlang az aggteleki legtàgasabbra hasonlït vagy jobb annál.. Ejtõzés után törtênt az úszás Ha Long öböl meleg,àlátszatlan zöld, vizêben,na meg a beugrálás háromszor. Holnap kajakozás lesz meg öbölnézês aztán tépés haza Hanoiba, mert estére jegyünk van a vizi bábszinházba. Még nem írtam, hogy útközben ide, átmentünk a Vörös folyón, ami hatalmas, szemben az eddig várakozás alatt teljesített Mekonggal. Bár ez utóbbival találkozni fogink még Saigonba,ill. miket beszélek, Ho Shi Minh Cityben. Elcsendesedett közben a hajó, már a világutazó kanadai gyerek meséit se hallani, a csillagok szépen látszanak, nincs hõség, sötét viszont van, jó itt feküdni a fedélzeten az enyhe,tenger - és halszagú szellôben. Joggal lehet irigykedni. Zsuzsa már rég eltette magát holnapra a légkondis kajütben, az elnöki lakosztályban, ahol aranyszínû damaszt a körpanorámás ablakunkon a függöny, kinaias szvasztikás díszítêsû a fal meg a plafon, de majd inlább teszek fel képet róla. Eszternek üzenem, hogy megkérdeztem a kínai utitársakat a falun dafáról. Azt mondta az egyik überértelmes, a tibeti határ közelében lakó lány, hogy úgy tudja, a pártban attól tartottak, hogy Li mesternek politikai ambíciói vannak és ezért tiltották be a dolgot, tudott a bebörtönzésekrõl és a gyakorlók meggyilkolására se mondta, hogy kacsa,végül elárulta, hogy az ismeretségi körében is voltak vagy vannak is tán falun dafa gyakorlók.Õ is nagy baromságnak tartja a tiltást, és szerintem összeségében nincs oda a KKP-ért. Az azért bíztató, hogy nem mindenki sötét ott se és vannak ilyen tanult, normális fiatalok,mint ezek az utitársak. Na, megyek kicsit aludni, mert hajnalban szeretném látni a halongos napfelketét. A naplemente nemvolt semmi különös. A tablet fényénél botorkálok le a kajütbe. Remélem, nem bukok orra és senkit nem taposok össze. Vannak, akik itt fenn alszanak, még az is lehet, hogy én is visszajövök. Na, már Halong cityben írok egy teraszon, ahol várjuk jóideje a buszt, ami visz bennünket Hanoiba. Nem tudjuk, hol van az emberünk és már nógat a Zsuzsa, intézkedjek. Korán keltem napfelketét nézni, de nem volt semmi külõnös, a nap nem látszott viszont lassan világos lett és a sárkányfogak állati szép formájukat mutatták, ahogy mindig. Kicsit visszafeküdtem a légkondiba de negyed negyed 8-kor már kelni kellett. Reggeli, majd kajakozás volt az étlapon. majd pedig ebéd.már 11-kor, mert hogy délben már kikötöttünk és hosszas várakozás után húzunk vissza egy tömött minibuszon Hanoiba. A sofõr melletti ülésen ülök, mint nagydarab ejrópai példány, aki még öreg is meg nem vág jópofát ahhoz, hogy pótüléseket akarnak nyitogatni. Szóval most nekem van a legjobb helyem, azt hiszem, lassan átveszem a kormányt is. Olyan meleg van kint, hogy az ember szemgolyója is izzadni tud. A gondolatok itt szétesnek, az ember szomjazó, együgyû nedves masszává alakul át. Elhayároztam, hogy valami testedzésbe kezdek, mert ez borzalom, hogy az ember nemcsak nagydarab, mêg ügyetlen is. A kis keleti kajakot majdnem stílfûrésszel kellett levágni rólam, már azon gondolkodtam, hogy maradék életemben kajakban maradok, csak a lánaimnak kellett volna lyukat vágni. Sokat mászunk meg lépünk magasakat ezen az úton és ebben se vagyok ügyes Ahogy írok, patakokban foluik rólam az izzadság, mert itt elõl nem érezni a légkondit, a szélvédõn ketesztül viszont támad a Nap. Itt keleten mindig indiaszagom les egy idö után. Ez egy otthon sohase êrzett édeskês bûz, ami egy óvatlan pill anatban átvált irtózatos , hánhtató hajlêktalanszagba. Miluen szaguk lehet a helyi nõknek, akik kapucnis, hosszúujjú, sõt kézfejet is fedõ dzsekiben és maszlban nyomják, nehogy barnák legyenek, mert itt a fehér bõr a szép. Jó, tudom, nekik kevesebb izzadságmirivyük van, xe akkor is. közben hátul Zsuzsa egy miniatür pótszéken szenved. Keleti utitársainkkal lettünk bezsuppolva. Nagyon bírom a három kis okostojás kínai csajt. Mindhárman angoltanárok és beszélnek is nem középiskolásfokon. Õk is Huebe mennek eztán, csak mi egy nappal késõbb, de van esély rá, hogy összefutunk velük. A többiek is jófejek voltak mind.A világfájdalmas nyávogó hangon éneklõ és gitározó kanadai fiú külön érdekesség volt egy darabig, de csak egy darabig, mert azért õ nem egy Neil Young. Minden fiatal fickó tudott a Sziget-rõl, tán már voltak is ott. Hiába. Mo új nevezetessége ez a rendezvénysorozat. Õsszeségében király volt a Ha.Long, de mindenkit óva intek a túl olcsó megoldásoktól, mert annyira szép a hely, hogy fontos, hogy az ember minêl kevesebbet bosszankdjon. Így is nagyon iparszerû az egész, a vêgén már úgy osztják el az embert a buszokba, mint a krumplit. Jó lenne.., ha itt is lehetne önállóan hajózgatni, mint a festõi Aleppeyben, de hát az India, ez meg Vietnam, és a világ talán leghíresebb tengeröble.

Az amerikai-vietnami viszony

Az út elõtt sok hülyeséget olvastunk. pl. hogy Vietnamban gyorsan váltsuk be dongra a dollárjainkat, mert utálják arrafelé a dollárt történelmi okokból kifilyólag. Jelentem, egyáltalán nem utálják a dollárt, sõt. A tulajdonosaikat se még akkor sem, ha az USA-ból jõttek. Egymás után kétszeres gyõztes nép a vietnami, erre büszkék is, mégis, mikor francia vagy amerikai turistákat látok itt - és látni belõlük sokat - valahogy az a benyomásom, mintha a végeredmény fordított lett volna. A franciák következtében a vietnamiak elvesztették régi írásukat, a kultúrájukba is rendesen belejátszottak, az amerikaiak kevesebb látható nyomot hagytak - bár nem tudom, hogy az akkoriban lenapalmozott dsungeles területekkel mi vsn - de most tény, hogy urakként közlekednek itt és a vietnamiak szolgálják õket, nem fordítva. Ugyanez igaz a francia - lao viszonylatra. Ma már a vietnami háború itt masszívan toörténelem, de büszkén viselik fõképpen az idõsebbek a zöld katonai deklit. A mai fiatalok nagyszülei voltak érintettek, nem is csoda, hogy nem beszédtéma a háború. Érdekes, hogy ami gyerekkoromban a napi hírekben volt, így köddé vált. Hiába, a végén az ember egyre inkább egyedül marad emlékeivel. Milyen lehetett annak a nõnek, aki az utolsó volt, aki a törzse nyelvét beszélte valahol a Csendes óceán egyik atollján. Az anyja 30 éve halt meg, az utolsó ember, akivel anyanyelvén tudott beszélni. Azt hiszem, bo volt a kihalt nyelv neve.Na, lassan én is ilyen leszek a sok fiatal utitárs között. Ha USa-ból jö turistát látok, már csak nekem ugeik be a háború. De ezeket lehet, hogy csak lázálmomban gondolom, mert olyan melegben várjuk Halongban a Hanoiba szállïtó buszt, hogy még a szemgolyóm is izzad.