Az utolsó napról írok még röviden, aztán holnapra már tervezem a képek kiválogatását és felpakolását, na meg tervezek egy praktikus ismereteket összegyűjtő poszotot is
Az utolsó nap méltó zárása volt az eddigi történetnek. Reggel összepakoltunk, beraktuk a cuccunkat a csomagmegőrzőbe, és vágtattunk a királyi palotába meg a fekvő Buddhához. Nem minden arany, ami fénylik, de tény, hogy nagyon impozáns az egész epületegyüttes még akkor is, ha egy kicsit túl van lihegve benne a diszítés, na meg a Buddha is elég elrajzolt. De erről is is inkább majd képeket rakok fel, amelyek remélem, mutatják, hogy milyen elképesztő mértékű és léptékű dolgokról van szó mindent tekintetben. A minden tekintethez hozzátartozik az öltözködésre vonatkozó döbbenetes műsor is. Egy táblán primitív, de nagyon szemléletes rajzon bemutatják, hogy mi mindenben nem lehet bemenni a palotába, úgy mint rövidgatyában, átlátszó ruhában, ujjatlan ingben, de hogy még az se volt jó, hogy az ujjatlan felsőre az ember sálat terített, az elég példátlan. Ez még a legortodoxabb pópáknak is jó volt, de nem ám a thai királyi palotában. Itt tilos még az eltakart ujjatlan cucc is. Akinek nem megfelelő a ruházata, kap nagyon ronda vackokat, undorító inget, gusztustalan hosszú lapszoknyát és gatyát, de darabonként 200 bath depositot kell érte fizetni a nem kevésbé borsos, 350 bathos belépőjegyen túl. Tehát aki túl pucérnak minősül az őrük számára, durván fizet. Na, a Zsuzsa is így választhatott magának egy csini kis nájloninget világossárgában, hogy abban aszalja végig magát a nagy palotai bejárásban.
A bejáratnál megszólított bennünket egy fickó magyarul, bár némi akcentussal. Nem Magyarorszűgról jön, csak beszél magyarul. Izraelben lakik vagy 20 éve (saccolt életkora alapján gyerekkorában került oda), Raanana városban, pont ahova mentünk tavaly, mikor meglátogattuk Alfe Menasheban lakó barátainkat. Na, ezt említettem is neki, mire még barátságosabb lett (naná, azzal, aki tudja, hogy létezik ilyen kis telep Izraelben, mint Alfe Menashe) Mikor azt is bedobtam, hogy nemcsak Izraelben voltunk, hanem kb. két hétig Jordániában is, látszott a szemén a döbbenet. Kérdezte is, hogy, és milyen volt Jordániában. "Szuper", mondtam, és ezzel letudtuk a kérdést.
code dress a királyi palotában
Zsuzsa az illedelmes ingben
És most pár kép a királyi palotáról:
lehetett szerzetesekkel együtt fényképezkedni
a királyi palotának jó neve van: Barom Piman Hall
bonsai-hegyek
iskolások egyenpólóban
ima esztétikus kellékekkel
Angkor Wat makettje a királyi palotában
a Barom Piman Hall őre
a Ramajana thai változata
Mikor kijöttünk a palotából, rögtön támadott egy zsivány taxis, aki lazán behazudta, hogy a fekvő Buddhás hely már bezárt, menjünk inkább velünk egy ingyen tuktukos bevásárlásra, hogy kaphassanak benzinkuponokat. De mi már tudtuk, hogy ez duma, az összes taxis és besegítő társaik, a magukat sgítőkész idegennek kiadó egyének, mind börtönbevaló szemét gazemberek, és elhessegettük őket. Helyettük inkább a velünk együtt az egyetem művészeti kara előtt gyorsétkező egyetemistákat kérdezgettük, akik le is rajzolt nekünk, hogy merre kell menni. Két sarkot kellett kben, de vagy minket néztek ilyen hülyének, vagy ők voltak kiss lelassultak, mert ezt még le is razolták a jegyetfüzetükbe, Úgyhogy immár tudomáyosan tévedhettünk el, de mégsem ezt történt, mert meglett a buddhás templom, és persze, hogy nem volt zárva. Nagyon érdekes ez a megalomán állami buddhizmus Nyugat-Tibet után. Valahogy az egész kicsit túl cukorkás, de tény, hogy nagyon izléses a lótuszvirágos-füstölős-meditálós istentisztelet. Azért azon kicsit elgondolkoztam, hogy vajon a mindig hazudozós gengszter taxisok is olyan áhitattal imádkozgatnak, mint ahogy láttuk a helyiek előadásában? Ha igen, akkor vajon miket mormolhatnak magukban ("Ó Avalokitesvara Boddhisattva, adj nekünk minél több átvágnivaló sápadtarcút...")
Fázisképek a fekvő Buddháról:
pénzáldozat a fekvő Buddha templomban
Bangkok az Aranyhegyről
a szállásunk melletti elfekvőben
WC a vasútállomáson (lehúzója nincs, a vízben lévő edénnyel kell leönteni)
ugyanez guggolós stílusban
Jól elmászkálódtunk, no meg az 53-as ingyenbusz is elég későn jött és lassan haladt a dugóban, úgyhogy arra maradt csak idő, hogy bemenjünk egy utolsó nagy fagyikehelyre, na hova is, hát a Swensensbe, majd pedig egy pohár sörre az egyik elfekvőbe. Utána a buszos maffiának adtuk át magunkat, és végül többünkkel együtt bevagoníroztak bennünket egy airport minibuszba és röpültünk az utópisztikus csupafém, üveg és tükör és mozgólépcső, mozgójárda óriásreptérre. A reptér nagysága ellenére teljesen átlátható, és könnyedén ment a becsekkolás és az összes rohadt ellenőrzés, ami a repülést megelőzi. Az azért fura volt, hogy csakúgy, ahogy kambóbol kifelé jövete is, most is a mellkasunkra csaptak egy matricát, ezúttal turkish-est. Nem értem, hogy is képzelik ezek a primitívek, hogy egysyer nem kapnak valakitől egy marha nagy pofont, hogy minek is nyúlkálnak ilyen helyekre.
A repülőn most is kiváló volt az ellátás, és nemcsak a kaja volt rendben, hanem a volt sok választható film, zene és ostoba játék a hosszú repülőutat feldobandó. Én sufi zenét és arab grove-ot hallgattam a tűrhető fajtából. Próbálkoztam filmekkel is, de mindet elég nyálnak ítéltem. Végül egy alapfokú francia nyelvleckével sűlyosbított nagyon sötét kis játékkal altattam el magam. Istanbulban aztán vártunk vagy hat órát. Győztük magunkra locsolni a sok drága parfümöt (szagunk alapján ránkfért) meg átnézni az értelmetlen árukat kínáló boltokat, de ólomlábakon járt az idő. Hasonlóképpen járt 40 pécsi gyerek is, akik Sanghajból érkeztek, ahol kórusolimpián vettek részt ezüst minősítéssel a végén. Szóval, voltak ismerős kollégák Istanbulban. A rövid repülőút után már felgyorsultak az események, (Gabiknak, köszi, hogy kijöttek) és egyszercsak hazaértünik. Nem könnyű feldolgozni, ami az elmúlt másfél hónapban történt, de igyekszem, és most már nem annyira írni róla, hanem minden bejegyzéshez a képeket hozzárendelni. Ezzel is egész jól el fogok egerészni, már előre látom.
király ellátás a repülőn
nagy programválaszték kivehető távkapcsolóval
sajnos itt már mentünk haza.
